USA
Trump nem folytatja Obama marihuána-politikáját
A jelenlegi kormányzat hatályon kívül helyezi a korábbi éra kannabisz-fogyasztással kapcsolatos politikáját.
2018.01.05 08:39MTIJeff Sessions igazságügyi miniszter jelezte: ezentúl a szövetségi rendfenntartó erők nem lesznek tekintettel az egyes szövetségi államokban elfogadott, a marihuána forgalmazását és fogyasztását engedélyező törvényekre, vagyis a szövetségi szinten érvényben lévő tiltást tartja irányadónak. A minisztériumi bejelentésre négy nappal azután került sor, hogy Kaliforniában életbe lépett a 2016-ban megszavazott törvény, amely szerint bizonyos szabályok betartásával az állam területén szabadon lehet vásárolni és fogyasztani marihuánát. A szövetségi törvények erre nem adnak lehetőséget, de az előző elnök, Barack Obama kormányzata idején a szövetségi rendfenntartó erők tiszteletben tartották az ilyen tagállamok törvényeit.
Az igazságügyi minisztérium által bejelentett változások értelmében ezentúl a szövetségi ügyészek szélesebb hatáskört kapnak, pert indíthatnak a szövetségi szintű tiltó törvény megsértéséért. Csütörtökön egyelőre csak a változtatás szándékát közölték a sajtóval, azt azonban nem, hogy az új rendszer mikortól lép életbe. Az sem derült ki, hogy a szövetségi kormányzat eljárást indít-e azok ellen a szövetségi államok ellen, amelyekben legális a marihuána forgalmazása és fogyasztása. „A részletek kidolgozása még folyamatban van” – közölték az újságírókkal. Sessions miniszter – aki mindig is ellenezte a marihuána forgalmazásának és fogyasztásának szabaddá tételét – nem tett olyan nyilatkozatot, amellyel kifejezetten perekre bátorította volna az ügyészeket.
Az előző elnök, Barack Obama kormányzata idején az igazságügyi minisztérium egy sor hivatalos dokumentumban „veszélyes kábítószernek” minősítette ugyan a marihuánát, de a kormány az egyes szövetségi államokra és a helyi hatóságokra ruházta az ezzel kapcsolatos konkrét szabályozást. Egyúttal ellenezte, hogy szövetségi ügyészek pert indítsanak marihuánával kapcsolatos bűnügyekben azokban az államokban, ahol ez a kábítószer legális. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a szövetségi törvény tiltja a marihuána legalizálását, és ez érvényben van még akkor is, ha egyes államok engedélyezik ezt a kábítószert. „Donald Trump elnök számára elsődleges fontosságú a törvények tiszteletben tartása, legyen szó akár marihuánáról, akár bevándorlásról” – szögezte le a szóvivő.
Az igazságügyi minisztérium csütörtöki bejelentése után Gavin Newsom, Kalifornia demokrata párti helyettes kormányzója nyilatkozatban utasította el a kormányzati terveket. „A lakosság elfogadta a legalizálás elkerülhetetlenségét, nagyon nehéz lesz innen visszalépni, végül úgyis Kalifornia fog győzedelmeskedni” – fogalmazott. Az Egyesült Államok hat szövetségi államában – Alaszkában, Washingtonban, Oregonban, Nevadában, Coloradóban és Kaliforniában – legális a marihuána, Massachusettsben és Maine-ben perdig most folynak az előkészületek a legalizálásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06