Illegális bevándorlás
Megindult a szír menekültek visszaáramlása Törökországból
Törökország Szíria több régiójában is jelen van, és igyekeznek olyan infrastruktúrát biztosítani, amely lehetővé teszi az Iszlám Állammal vívott háború elől menekülők visszatérését.
2018.01.03 10:09MTIA Migrációkutató Intézet munkatársa szerint az újjáépítés megkezdésével megindult a Szíriából elmenekültek visszaáramlása Törökországból.
Kövecsi-Oláh Péter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, Törökország Szíria több régiójában is jelen van, és igyekeznek olyan infrastruktúrát biztosítani, amely lehetővé teszi az Iszlám Állammal vívott háború elől menekülők visszatérését. Megjegyezte, hogy kétséges a török statisztikai hivatal által közölt adat a menekültek számáról, nem biztos, hogy 3,5 millió szír menekült van az országban.
Elmondta, Európa és Törökország érdeke is, hogy a korábban kötött paktum fennmaradjon és irreálisnak nevezte, hogy a törökök egyik napról a másikra "felpakolnának" több millió migránst a hajókra és elindítanák őket Európa felé.
Ezzel kapcsolatban Kövecsi-Oláh Péter jelezte, hogy Törökország nem először és vélhetően nem is utoljára szembesül ekkora mértékű migrációval, ennek részben földrajzi okai is vannak, de az ország képes befogadni több millió menekültet, ha nagyobbnak akar tűnni a világ szemében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


