Ő a negyedik
Újabb észak-koreai katona szökött meg
Újabb, idén már a negyedik észak-koreai katona szökött át Dél-Koreába csütörtökön a két országot elválasztó demilitarizált övezeten keresztül.
2017.12.21 08:49MTIA dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint egy viszonylag alacsony rangú észak-koreai katonáról van szó, aki reggel 8.04 órakor a demilitarizált övezet középnyugati részén, sűrű ködben sétált át egyszerűen a déli oldalra, és jelentkezett az egyik őrhelyen. A dél-koreai hatóságok igyekeznek kideríteni, hogy mik a szökevény szándékai.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség a hadseregre hivatkozva azt jelentette, hogy a szökést követően észak-koreai katonák - vélhetően a szökevény után kutatva - megközelítették a határvonalat, ezért a dél-koreai katonák mintegy 20 figyelmeztető lövést adtak le. Ez után 40 perccel pedig lövéseket lehetett hallani a határ északi oldaláról, de a határt nem érték el lövedékek.
Legutóbb öt héttel ezelőtt, novemberben szökött át egy észak-koreai katona Dél-Koreába. Ő drámai üldözést követően jutott át a déli oldalra Panmindzsonnál, s több lövés is érte.
Ezzel egy időben a szöuli országegyesítési minisztérium arról adott számot, hogy szerdán két észak-koreai férfira bukkant a dél-koreai haditengerészet, akik szintén közölték, hogy Dél-Koreába akarnak szökni. Idén 15 ember szökött át a kommunista diktatúrából Dél-Koreába, háromszor annyian, mint tavaly.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06