Ukrajna
Szaakasvili nem volt hajlandó vallomást tenni
A politikus az ügyészekkel nem volt hajlandó beszélni, ehelyett a folyosón rögtönzött sajtótájékoztatót tartott.
2017.12.18 11:41MTIMegjelent hétfőn Kijevben a főügyészségen az Ukrajnában államcsíny kísérletével meggyanúsított Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó és egykori georgiai elnök, de nem volt hajlandó vallomást tenni - jelentették helyszíni beszámolókban ukrán híradások.
A 112.ua hírportál írása szerint a politikus az ügyészekkel nem volt hajlandó beszélni, ehelyett a folyosón rögtönzött sajtótájékoztatót tartott. Kijelentette, hogy azért jelent meg a főügyészségen, mert idézést kapott, és tiszteletben tartja Ukrajna törvényeit, viszont nem tiszteli az ügyészeket. Hozzátette, hogy szerinte az ő ügye az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) tartozik, ahová hajlandó elmenni és tanúvallomást tenni.
Közben szóváltásba keveredett az egyik ügyésszel, aki megpróbálta rávenni őt, hogy menjen be a kihallgatószobába, mert - mint mondta - vallomásokat ott szoktak tenni, nem a folyosón. Szaakasvili emelt hangon közölte vele, hogy az ügyvédjét hallgassa meg. Az ügyész megkérte, hogy ne kiabáljon vele, amire válaszul Szaakasvili durván elküldte a tisztségviselőt.
A georgiai származású politikust az ukrán főügyészség hivatalosan azzal gyanúsítja, hogy erőszakos hatalomátvételre készült az országban, együttműködve a 2013-2014-es kijevi Majdan-tüntetések nyomán posztjáról leváltott és Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök környezetével. A kijevi hatóságok szerint az általa alapított Új Erők Mozgalma elnevezésű ellenzéki párt 400 ezer euróhoz jutott ilyen forrásból. Szaakasvili viszont mindezt határozottan cáfolja.
Szaakasvilit december 8-án vették őrizetbe és szállították előzetes fogdába a hatóságok Kijevben, azután, hogy néhány nappal korábban ezt hívei megakadályozták. Később egy kijevi bíróság úgy döntött, hogy a georgiai és ukrán állampolgárságától is megfosztott politikus szabadlábon védekezhet.
Előző nap a politikus nagygyűlést tartott Kijev egyik központi terén néhány ezer hívével, akik összecsaptak a rendőrökkel. A rendvédelmi szervek közlése szerint több mint 30 tagjuk sebesült meg az Október Palotánál, ahová a tüntetők megpróbáltak erőszakkal behatolni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


