Külpolitika
Szakértő: Észak-Koreának sikerült elérnie, hogy Amerika tárgyaljon vele
Csoma Mózes Korea-kutató szerint Észak-Korea elérte, hogy az Egyesült Államok tárgyaljon vele, és ezt stratégiájának köszönheti.
2017.12.16 00:30MTIA szakember az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában emlékeztetett, Rex Tillerson amerikai külügyminiszter arról beszélt, hogy feltételek nélkül is kész tárgyalni Észak-Koreával, és a kommunista diktatúra ezt szerette volna elérni.
Ez annak köszönhető, hogy Észak-Korea álláspontja a '70-es évek óta változatlan, az ország kiszámított stratégiában, óvatos lépésekkel, mozgásterét tökéletesen ismerve mozog térfelén.
Ezzel szemben az Egyesült Államok többször is stratégiát váltott, az év elején Donald Trump elnök még a megelőző csapást is napirendre vette, ehhez képest most enyhült az álláspontja.
Csoma Mózes hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokkal a status quo nem fog megváltozni, mert annak fenntartása mindkét fél érdeke, ahogy az is, hogy a februári pjongcsangi téli olimpiát nyugodt körülmények között rendezzék meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


