Katalán válság
Visszavonták a volt katalán miniszterelnök elleni elfogatóparancsot
Visszavonta az európai elfogatóparancsot a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök és leváltott kormánya négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2017.12.05 13:30MTIPablo Llarena bíró ezzel lemondott a belga igazságszoltáltatás együttműködése iránti kérelemről. Döntését egyebek mellett azzal indokolta, hogy a politikusoknak, úgy tűnik, szándékában áll visszatérni Spanyolországba, mivel jelöltek a december 21-i katalán parlamenti választásokon.
Az indoklásban az is szerepelt, hogy az európai elfogatóparancsot még a spanyol központi büntetőbíróság adta ki november 2-án, az ügy azonban azóta onnan átkerült a legfelsőbb bíróságra, ő maga pedig egységes eljárást szeretne lefolytatni.
A bíró indoklásában kitért arra a lehetőségre is, hogy a belga bíróság dönthet például úgy is: részben megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását.
Tudomása szerint a belga ügyészség ugyan támogatja a volt katalán vezetők kiadatását, de nem minden olyan bűncselekményben, amely miatt azt kezdeményezte Spanyolország, ez pedig "lényeges torzítást" eredményezhet, és nehezítené a "homogén" ítélkezést. Miközben épp ebből a célból vette át az eljárásokat a legfelsőbb bíróság Spanyolországban - tette hozzá.
Pablo Llarena szerint ráadásul mindez hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a volt katalán vezetőket, akik nem hagyták el az országot, hanem az igazságszolgáltatás rendelkezésére álltak.
Az egységes döntéshozatallal kapcsolatban részletezte azt is, hogy a vádhatóság által megfogalmazott bűncselekmények csoportos elkövetését vizsgálják az eljárásban.
A spanyol sajtó bírósági forrásokra hivatkozva azt írta: a nemzeti elfogatóparancs továbbra is érvényben marad a Brüsszelben lévő volt katalán kormánytagokkal szemben.
A katalán politikusok október 30-a óta tartózkodnak Brüsszelben, a kiadatási ügyben illetékes belga bíróság épp hétfőn halasztotta december 14-ére döntését az eljárásban.
A spanyol legfőbb ügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett eljárást a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben arra hivatkozva, hogy "döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én".
A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.
A volt katalán kormány nyolc tagja november 2-án került előzetes letartóztatásba, amit a spanyol központi büntetőbíróság akkor a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyével indokolt.
Pablo Llarena bíró hétfőn úgy döntött, hogy közülük hatan óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


