Pompa
Tűzijátékkal ünnepelték Észak-Koreában a sikeres rakétakísérletet
Nagy pompával ünnepelték meg Észak-Koreában a legutóbbi rakétakísérletet.
2017.12.02 12:22MTIA kommunista ország szerdán bejelentette, hogy sikeres kísérletet hajtott végre egy Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű rakétával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét. A dél-koreai védelmi minisztérium pénteken közölte, hogy 13 ezer kilométeres hatótávolságú volt a rakéta, az indítás valószínűleg sikeres volt, de Szöulban kétségesnek tartják, hogy a teszttel kapcsolatos minden észak-koreai állítás igaz.
Péntek este tűzijátékokat és utcai előadásokat rendeztek Észak-Koreában. A Koreai Munkapárt napilapja, a Rodong Szinmun a szombati címlapján képeket közölt a Phenjan központjában lévő Kim Ir Szen téri ünneplésről. A tér az ország néhai vezetőinek arcképével volt díszítve, és zsúfolásig telve volt katonákkal és civilekkel.
A központi ünnepségen Kim Dzsong Un állami vezető nem volt jelen, de kormányának tagjai, a párt és a hadsereg vezetői igen.
A szerdai rakétaindításra reagálva Donald Trump amerikai elnök kijelentette: Phenjan újabb szankciókra számíthat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai rendkívüli ülésén Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az Észak-Koreával fenntartott kapcsolatok megszakítására szólított fel minden országot. Moszkva szerint viszont Washington is provokálja Észak-Koreát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


