Románia
Lehallgatókészülék volt a román belügyminiszter lakásán
Egy fali telefoncsatlakozó mögé rejtett, lehallgatókészüléket talált bukaresti bérelt lakásában Carmen Dan román belügyminiszter.
2017.11.30 12:43MTIA miniszter a - bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló - Romania TV hírtelevízióban számolt be felfedezéséről, amelyet elmondása szerint azért hozott nyilvánosságra, mert tagja a legfelsőbb védelmi tanácsnak (CSAT) és hozzáférése van a legszigorúbban őrzött államtitkokhoz, így a magánlaksértés esetében nemzetbiztonsági kockázatnak tekinthető. A tárcavezető kihívta a rendőrséget, az ügyben a legfelsőbb ügyészség indított bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen.
Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője cáfolta, hogy a SRI-nek bármilyen köze lenne a miniszter lakásán felfedezett szerkezethez, hozzátéve, hogy egy olcsó, 200-300 lejért (13-20 ezer forintért) internetről megrendelhető készülékről van szó. Szerinte ilyet sem a hazai, sem a külföldi hírszerző szolgálatok nem használnak, ezért feltételezhető, hogy azt egy magánszervezet szerelte be.
"A SRI nem hallgatja le Románia belügyminiszterét, az ég szerelmére! A SRI egy kémelhárítási szolgálat, amely elfogja a kémeket. A SRI nem telepít jogosulatlanok által leleplezhető technikát" - fakadt ki a Romania TV műsorában a szóvivő. Hozzátette: a SRI is roppant súlyos esetnek tartja azt, hogy valaki a nemzetbiztonsági testület egyik tagja után kémkedik, és minden szakmai támogatást megad a nyomozati szerveknek a tettes leleplezéséhez.
A belügyminiszter lakásán talált lehallgatókészülék a PSD azon állítását látszik igazolni, hogy Romániában egy obskúrus háttérhatalom képviselői próbálják zsarolással, megfélemlítéssel félreállítani az ország demokratikus választásokon felhatalmazott vezetőit. A PSD végrehajtó bizottsága két hete hivatalos nyilatkozatban ítélte el az országot irányító "párhuzamos államot" azt követően, hogy Liviu Dragnea pártelnököt újabb - immár harmadik - ügyben idézte be gyanúsítottként a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:48 Megjelent a rettegett bogár ami ingyen büfének nézi a kertet és a mezőgazdaságot
- 6:53 Karácsony Gergely: A mostani nyár életünk egyik leghűvösebb nyara volt
- 22:55 Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz egyik alaptörvény-módosítás elleni beadványát
- 20:55 Megoldások helyett személyeskedés? Amikor a közpénzből fizetett képviselő nem a problémára válaszol
- 18:31 Felperzselődik Európa
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


