Erőszak
Fellázadtak a macsó kultúra ellen Peruban
Az idei év első kilenc hónapjában 134 nőt gyilkoltak meg és 17 182 feljelentést tettek nemi erőszak miatt.
2017.11.26 11:02MTITízezrek vonultak utcára szombaton Peru nagyobb városaiban, hogy tiltakozzanak a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények elharapózása miatt.
A legnépesebb megmozdulásra a fővárosban, Limában került sor, ahol a felvonulók nemcsak a nők elleni bántalmazások és gyilkosságok rendkívül magas száma miatt fejezték ki haragjukat, hanem tiltakoztak amiatt is, hogy a tettesek felelősségre vonása sok esetben elmarad a latin-amerikai országban.
A megmozdulások szervezői között több feminista és más civil szervezet volt. A felszólalók között volt Arlette Contreras ügyvédnő, aki maga is súlyos bántalmazások áldozata volt. Felhívta a figyelmet, hogy le kell rombolni a “macsó kultúrát”, amely elnyomja a nőket.
Patricia Nava, aki a Manuela Ramos nevű feminista szervezet nevében beszélt az EFE spanyol hírügynökségnek, elmondta: erőszakos cselekmények nemcsak az utcákon történnek, vannak olyan nők, akiket a munkahelyükön erőszakolnak meg, de a durva tettek többségét családon belül követik el.
A limai felvonuláson néhány nő félmeztelenül jelent meg, mellei köré feliratot rakott fel, amelyen az volt olvasható: “Halál a férfiuralomra!”, “A testem csak az enyém”.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2013-ban közzétett egyik jelentése szerint Etiópia és Bangladesh után Peru a harmadik helyen áll azon a listán, ahol a nőkkel szemben elkövetett bűncselekménye száma a legnagyobb. A perui hatóságok szerint az idei év első kilenc hónapjában 134 nőt gyilkoltak meg és 17 182 feljelentést tettek nemi erőszak miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


