Tragédia
Mosógépben fulladt eg egy ötéves kislány Oroszországban
A rendőrség vizsgálja az ötéves magadáni kislány szüleinek felelősségét, akinek holttestét a család mosógépében találták meg.
2017.11.22 10:45ma.hu
A gyerek szülei azt állítják, hogy a tragédia napján hat órára hagyták magára a kislányt a lakásban, amikor pedig délután hazatértek, hiába szólították. A holttestét végül az elöltöltős mosógépben találták meg, amelynek bezáródott az ajtaja.
A kórbonctani vizsgálat során megállapították, hogy a gyerek halálát a zárt térben bekövetkezett levegőhiány, azaz fulladás okozta - írja róla az origo.hu.
A hatóságok őrizetbe vették a szülőket, akik ellen nyomozást indítottak. Azt igyekeznek kideríteni, hogy kellő mértékben gondoskodtak-e a gyermekükről, gyakran hagyták-e hosszú órákig magára, és ha igen – miért nem íratták be egy óvodába. Az is a vizsgálat tárgyát képezi, hogy becsukódhatott-e a mosógép ajtaja magától, vagy a szülők zárták rá a kislányukra, amikor eltávoztak otthonról – írja a RIA Novosztyi.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


