Fenyegetettség
Támadást intézhet az Iszlám Állam az Egyesült Államok ellen
A világban mindenütt ott lévő terroristák a kereskedelmi repülőjáratokat eltérítve jelentenek veszélyt a nyugat-európai országokra és az Egyesült Államokra.
2017.10.20 09:40MTIA Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.
Mike Pompeo egy biztonságpolitikával foglalkozó kutatóintézet washingtoni rendezvényén kifejtette: bár az Iszlám Állam terroristáit kiűzték a szíriai Rakka városából, a terrorszervezet változatlanul "óriási fenyegetést" jelent.
A CIA-direktor elmondta, a világban mindenütt ott vannak a terroristák, akik a kereskedelmi repülőjáratokat eltérítve jelentenek veszélyt a nyugat-európai országokra és az Egyesült Államokra. Elmondta, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium a repülőtereken már hozott speciális intézkedéseket, amelyek kiszűrhetik "a kereskedelmi járatokon érzékelhető fenyegetést". Erről beszélt szerdán az Egyesült Államok londoni nagykövetségén Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója is, aki szerint a terroristák repülőgép-eltérítésre készülnek, s erről az amerikai hírszerzésnek vannak is információi.
A Demokráciák Védelméért Alapítvány rendezvényén Pompeo - Rakkára utalva, ahol a terroristák kikiáltották kalifátusukat - kifejtette, hogy "a kalifátus összeomlása nagyszerű hír, de csak részben", mert az Iszlám Állam a jövőben átalakulhat valami más terrorszervezetté. "Őrültség lenne azt jósolni, hogy az Iszlám Államnak nem lesznek utódjai" - hangoztatta Pompeo. Leszögezte: az Egyesült Államok továbbra is komolyan veszi az Iszlám Államot és a vele kapcsolatban álló terrorcsoportokat, mind a Közel-Keleten, mind Délkelet-Ázsiában.
A CIA igazgatója szót ejtett Észak-Koreáról és Iránról is.
Észak-Koreáról azt mondta: Phenjan pár hónapon belül képes lesz arra, hogy tökéletesítse atomfegyverzetét. "Ma közelebb állnak hozzá, mint öt évvel ezelőtt és arra számítok, hogy ha a nemzetközi közösség nem szorítja vissza őket, akkor öt hónapon belül sikerül tökéletesíteniük a arzenáljukat" - szögezte le.
Iránnal kapcsolatban Pompeo fontosnak mondta, hogy az amerikai elnök mindent megtegyen annak érdekében, hogy Teherán ne legyen képes atombomba előállítására. Egyetértett a Teheránnal kötött többhatalmi atomalku fenntartásával, de szigorúbb ellenőrzést sürgetett.
A rendezvényen Mike Pompeo után beszédet mondott Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is. Észak-Koreáról szólva leszögezte: "még nem futottunk ki az időből, de közel állunk hozzá".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06