Terrorizmus
Londoni robbantás: újabb ember őrizetben
Őrizetbe vettek vasárnap egy 21 éves férfit a londoni metróban péntek reggel elkövetett merénylettel összefüggésben.
2017.09.17 10:12MTIŐ a második, akit a terrorcselekménnyel összefüggésben őrizetbe vettek.
A brit belügyminiszter vasárnap délelőtti nyilatkozatában kijelentette: ez arra vallhat, hogy a robbanószerkezetet elhelyező merénylő nem egyedül cselekedett, bár "túl korai lenne végső következtetésre jutni" ebben a kérdésben.
A Scotland Yard szűkszavú vasárnapi bejelentése szerint a fiatal férfit a nyugat-londoni Hounslow városrészben vették őrizetbe vasárnapra virradó éjjel a terrorellenes törvény alapján, és egy londoni rendőrőrsre vitték.
Előző nap egy 18 éves férfit fogtak el a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének indulási csarnokában. A brit sajtó meg nem erősített értesülései szerint a hatóságok őt gyanúsítják azzal, hogy elhelyezte a házi készítésű pokolgépet a londoni metró District Line nevű vonalának egyik szerelvényén a péntek reggel csúcsidőszakban.
A szerkezet nem robbant fel, de nagy erővel lángra kapott, és a hőtől 30-an könnyebben megsérültek.
Amber Rudd brit belügyminiszter a BBC televízió vasárnap délelőtti politikai magazinműsorában kijelentette: az idén eddig öt terrormerénylet történt Nagy-Britanniában, a biztonsági szolgálatok azonban hat további merényletkísérletet meghiúsítottak.
Rudd ezekről nem tárt fel részleteket, úgy fogalmazott azonban, hogy a terrorizmus szempontjából "ilyen éve még nem volt" Nagy-Britanniának.
Arra a felvetésre, hogy a londoni metróban elkövetett pénteki merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára, és a dzsihadista csoport szerint vannak még fel nem robbant pokolgépek, a brit belügyminiszter kijelentette, hogy az elhárító szolgálatoknak semmiféle olyan információjuk nincs, amely ezt alátámasztaná.
Rudd szerint ugyanakkor az Iszlám Állam "óhatatlanul" megragad minden ilyen lehetőséget arra, hogy magának tulajdonítsa a terrorcselekményeket, de a brit hatóságoknak sincs bizonyítékuk arra sem, hogy a terrorcsoport részese volt a pénteki londoni támadásnak.
Mark Rowley, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője nem sokkal korábban úgy fogalmazott: mára "igencsak rutinszerűvé" vált, hogy az Iszlám Állam jelentkezik elkövetőként hasonló bűncselekmények után, függetlenül attól, hogy volt-e tényleges kapcsolata az elkövetővel.
Amber Rudd belügyminiszter a vasárnapi BBC-műsorban kitért arra is, hogy Donald Trump amerikai elnök a Twitter üzenőportálon azt állította: a londoni merényletek "szellemileg leépült, beteg elkövetői a Scotland Yard látókörében voltak".
Rudd szerint soha nem hasznos, ha valaki találgatásokba bocsátkozik folyamatban lévő rendőrségi műveletekről, és "ez az Egyesült Államok elnökére is vonatkozik". A brit belügyminiszter "puszta találgatásnak" nevezte Trump azon állítását, hogy a Scotland Yard ismerte volna az elkövetőket.
Nem sokkal korábban kifogásolta az amerikai elnök Twitter-üzenetét Theresa May brit miniszterelnök is. May a BBC televízió kérdésére, hogy Trump "tudhat-e esetleg valamit, amit mi nem", szintén úgy fogalmazott: soha nem tartotta hasznosnak, ha bárki egy folyamatban lévő nyomozásról találgatásokba kezd.
Vasárnap folytatódott a házkutatás a Londontól nem messze fekvő Sunbury-on-Thames kisváros egyik lakóépületében, ahol előző délután jelentek meg fegyveres rendőri egységek. A hatóságok által egyelőre meg nem erősített médiaértesülések szerint itt lakott a metrómerénylettel összefüggésben először őrizetbe vett 18 éves férfi.
A lakóház egy köztiszteletben álló idős házaspáré. A 88 éves Ronald Jones és 71 éves felesége, Penelope Jones az elmúlt évtizedekben nevelőszülőkként 268 hányatott sorsú gyermeket fogadott be.
E tevékenységükért II. Erzsébet királynő 2010-ben személyesen tüntette ki őket.
A rendőrség kordont vont az épület köré, és kiürítette a környéket, de vasárnap a szomszédos házak lakói visszatérhettek otthonaikba.
Nagy-Britanniában továbbra is a pénteki merénylet után életbe léptetett legmagasabb, kritikus terrorkészültségi szint van érvényben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06