Hurrikán
Hurrikánok: hét magyar állampolgárt remélhetően elhoztak a Szent Márton-szigetről
Curacaóban biztonságban lesznek a magyar állampolgárok, konzuli segítséget kaphatnak, ki tudják állítani a hazatérésükhöz szükséges dokumentumokat.
2017.09.13 08:15MTIEgy öttagú magyar család, egy nő és remélhetőleg még egy férfi a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigeten helyi idő szerint kedd délután felszáll arra a repülőgépre, amelyet a kormány bérelt ki, és Curacaóba viszi őket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.
A tárcavezető az Irma hurrikán által sújtott Szent Márton-szigeten jelenleg tartózkodó magyarokról adott helyzetértékelésében elmondta: magyar idő szerint éjszaka, késő este négy embernek, két párnak sikerült elhagynia a szigetet Curacao, illetve Martinique irányába, róluk tudják, hogy jól vannak. Jelenleg tizenhárom magyar állampolgár tartózkodik a szigeten, akiről a tárcának tudomása van.
Szijjártó Péter ismertette: hétfőn megállapodtak egy amerikai légitársasággal, amelynek van Dominikán repülőgépe szabad kapacitással, és helyi idő szerint kedd délután egy gépük átrepül a szigetre, ahol felvesz "hat, illetve hét magyar állampolgárt". Ismertette: köztük van egy öttagú család, egy nő, valamint remélhetően még egy férfi. A családnál a két szülőn és a két gyermeken kívül az egyik szülő testvére is jelen van. Korábban úgy tűnt, problémát okoz, hogy az egyik gyermeknek nincs útlevele, de megállapodtak a holland hatóságokkal, hogy eltekintenek ettől a sziget elhagyásakor. Őket korábban a franciák el tudták volna vinni Guadeloupe szigetére, de inkább a magyar segítséget választották - jegyezte meg. Hozzátette: a hatodik magyar, egy nő úton van a repülőtérre, őt is elhozzák, a férfival most nem tudtak beszélni, de korábban felvették vele a kapcsolatot, most pedig kérték az ismerőseit, hogy értesítsék, induljon minél előbb a repülőtérre, hogy mind a hét magyar állampolgárt elvihessék.
Jelezte: Curacaóban biztonságban lesznek a magyar állampolgárok, konzuli segítséget kaphatnak, ki tudják állítani a hazatérésükhöz szükséges dokumentumokat. Hozzátette: azért éppen Curacaóba viszik őket, mert az egyébként Pápán állomásozó nagy katonai gép "a hollandok repülési kontójára" részben segélyszállítmányokat visz, részben az evakuálásban vesz részt Curacaón keresztül. Ha ez a gép nem tudja elhozni a magyarokat, akkor másképp segítenek nekik - mondta Szijjártó Péter.
Hollandia is részese annak a 12 államnak, amely létrehozta a pápai Nehéz Légiszállító Ezredet, a C-17-es szállítógépeket üzemeltető nemzetközi alakulatot.
A miniszter közölte: az említett embereken kívül van egy háromtagú család a sziget francia részén, ők jelezték, hogy saját erőből megoldják a hazatérést, nem kértek segítséget, valamint van egy pár, amely szintén átment a francia oldalra, ők szerepelnek "az evakuációs listán", velük is folyamatos a kapcsolat, és van egy ember, akivel még nem tudták felvenni a kapcsolatot. Róla "áttételesen azt jelezték", hogy egy ismerősénél tartózkodik a Szent Márton-szigeten és jól van, de ennél konkrétabbat nem tudnak.
Hangsúlyozta: a helyzet továbbra sem egyszerű, tekintettel a természeti katasztrófa okozta károkra, az összeomlott közigazgatásra, a távolságra és arra, hogy mind Hollandia, mind Franciaország több ezer kilométerre van a szigettől.
Saint-Martin szigetének teljes területe mintegy 90 négyzetkilométer, és mintegy 77 ezren lakják. A sziget északi fele Franciaországhoz, déli része pedig Hollandiához tartozik, utóbbi Sint Maarten néven.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06