Exit from Brexit
Tízezrek tüntettek a Brexit ellen
Tízezrek tüntettek szombaton Londonban a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése ellen.
2017.09.09 20:05MTIA People's March for Europe (Népi felvonulás Európáért) címmel megrendezett demonstráción a szervezők szerint legalább 50 ezren vettek részt.
A menet a Hyde Parktól indult, és Trafalgar-tér, majd a kormányzati negyed főutcája, a Whitehall érintésével a parlament épülete előtti térre érkezett.
A tömeg a Whitehallról nyíló Downing Streetnél, a miniszterelnöki hivatalnak és rezidenciának otthon nyújtó, kerítéssel elzárt kis utcánál hangos pfújolásban tört ki.
A tüntetés egyik mottója az Exit from Brexit (Kiszállás a Brexitből) volt. Több ezer tiltakozó az Európai Unió kék lobogóját emelte a magasba a parlament elé érve.
A demonstráció egyik főszervezője Sir Bob Geldof rockzenész és társadalmi aktivista volt.
Részt vett a megmozduláson Sir Vince Cable, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetője is, aki kijelentette: meg kell állítani a Brexit-folyamatot, mert azt csak a Konzervatív Párt vezette "hozzá nem értő, működésképtelen, megosztott kormány akarja rákényszeríteni az országra".

A Liberális Demokraták az egyetlen országos parlamenti erő, amelynek programjában a kilépési folyamat visszafordítása szerepel.
Cable a BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: az emberek rá fognak jönni, hogy a brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazáson - amelyen a kilépésre szavazók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe - nem arra voksoltak, hogy elszegényedjenek, ezért az ő meggyőződése szerint ismét napirendre kerül majd az a kérdés, hogy Nagy-Britannia ne maradjon-e mégis az Európai Unió tagja.
"Kezdek hinni abban a lehetőségben, hogy esetleg nem lesz Brexit" - fogalmazott a brit liberális párt vezetője a minapi BBC-interjúban, hozzátéve: a kiutat egy újabb népszavazás kínálhatja, abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy a Brexit katasztrofális következményekkel jár.
A szombati People's March for Europe demonstráció szervezői is azzal a felhívással hirdették meg a tüntetést, hogy újabb referendumot kell tartani a brit EU-tagságról, és e népszavazáson egyértelműen a választható lehetőségek között kell lennie a bennmaradásnak az Európai Unióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06