Terror
Moszkva szerint máshonnan lőtték ki az MH17-et eltaláló rakétát
Három éve zuhant le a Malaysian Airlines 17-es járata Kelet-Ukrajnában.
2017.08.26 13:31MTIAz orosz főügyészség átadta a holland hatóságoknak a kért kiegészítő adatokat a Malaysian Airlines malajziai légitársaság 2014 nyarán Kelet-Ukrajnában lezuhant gépének ügyében folytatott vizsgálathoz - közölte a főügyészség szóvivője, Alekszandr Kurennoj.
Miután a holland fél közölte, hogy nehézségei vannak az Oroszország által tavaly átadott, a szerencsétlenség időpontjában a légtér állapotát rögzítő elsődleges rádiólokációs adatok dekódolásával, az orosz fél ismételten elküldte a holland fél által kért formátumban ezeket az adatokat – közölte a szóvivő.
Kurennoj felhívta a figyelmet arra, hogy a kért formátumba (ASTERIX) történt konvertálás során az elsődleges, feldolgozatlan adatok jó része elveszett, azonban szerinte mind az elsődleges, mind a konvertált adatok elemzésére hivatkozva hangsúlyozta, hogy az MN17 járatot eltaláló rakétát nem lőhették ki Pervomajszkojéból, mint ahogyan azt a nemzetközi nyomozócsoport megállapította.
A nemzetközi nyomozócsoport vizsgálatának első eredményei 2016 szeptemberében kerültek nyilvánosságra.
A jelentésben a nyomozók megállapították, hogy az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt a rakétát, amely 2014 nyarán megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépét. Az utasszállító Donyeck megyében, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen zuhant le 2014. július 17-én.
A gépen tartózkodók közül senki sem élte túl a katasztrófát, mind a 298-an meghaltak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


