Tragédia
Kidőlt fa ölt meg 11 embert egy portugál vallási ünnepen
A 200 éves tölgyfát már három éve veszélyesnek minősítették, és arra figyelmeztettek, hogy bármikor kidőlhet.
2017.08.15 17:32MTITöbb ember is életét vesztette kedden a Portugáliához tartozó Madeira szigetén egy vallási ünnepségen, amikor egy szabadtéri kegyhelyen az összegyűltekre dőlt egy fa - jelentette a helyi RTP televízió, amely szerint legalább 11-en meghaltak, és 35-en megsérültek.
A Diario de Noticias de Madeira című lap tíz halottról és 15 sebesültről írt a kivonult mentőktől kapott értesülésekre hivatkozva. A polgári védelmi hatóság csak később ad ki hivatalos jelentést.
A hívők a sziget Funchal nevű fővárosától mintegy 5 kilométerre lévő botanikus kertben egy forrásnál gyűltek össze, ahol egy Mária-kegyhely van. Egy kétszáz éves tölgy dőlt rájuk. Az emberek a Nossa Senhora do Monte (Montei Miasszonyunk) nevű ünnepet tartották volna meg, amikor a baleset megtörtént. Ez a madeirai vallási fesztivál a katolikus egyház egyik nagy ünnepéhez, Mária mennybevételéhez kapcsolódik. A Montei Miasszonyunk Funchal védőszentje, ünnepnapja a sziget legnagyobb és leghíresebb ünnepe, amelyre hagyományosan sokan zarándokolnak el az egész világból Madeirára.
A Público című lap szerint a 200 éves tölgyfát már három éve veszélyesnek minősítették, és arra figyelmeztettek, hogy bármikor kidőlhet. Valószínűleg gyökerestől szakadt ki a földből és dőlt rá több hívőre, akik egy mellette lévő kegytárgyboltban gyertyát akartak venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


