USA
Ismét elutasították az Obamacare visszavonását
Az amerikai szenátus tagjai ismét elutasították szerdán a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta.
2017.07.27 07:24MTIA javaslatot egységesen ellenző demokratákhoz több republikánus szenátor is csatlakozott, elutasítva, hogy visszavonják a törvényt, mielőtt készen állna a helyébe lépő új egészségbiztosítási rendszer. Így mindössze 45-en támogatták az indítványt, és hét republikánus szenátor is az 55 nemmel szavazó között volt. Nemmel szavazott a kifejezetten a szavazásra Washingtonba visszatért beteg John McCain szenátor is.
A nemmel szavazó republikánus politikusok egy része - mint például az ohiói Rob Portman - azzal érvelt, hogy addig nem hajlandó megszavazni az Obamacare visszavonását, amíg nincs meg az új és elfogadható törvényjavaslat, hiszen nem hagyhatják egészségügyi ellátás nélkül emberek millióit.
A szerdai szavazással egy napon belül második nagy kudarcát könyvelhette el Donald Trump elnök, akinek egyik fontos választási ígérete volt egy új egészségbiztosítási törvény elfogadása, valamint a kormányzó Republikánus Párt is, amelynek politikusai az elmúlt hét évben folyamatosan az Obamacare felszámolásának fontosságát hangoztatták.
A szavazásra szerdán beterjesztett javaslat egyébként nem az Obamacare teljes egészének visszavonására vonatkozott, de a legfontosabb elemeit mindenképpen eltörölte volna. Így például a szegényebb rétegek egészségügyi ellátását segítő Medicaid-program költségvetésének jelentős csökkentését irányozta elő. A törvény visszavonása pedig csak két év múlva lépett volna életbe. Addigra a republikánusok egy teljesen új törvénytervezet megalkotását ígérték.
A voksolás ugyan késő délután kezdődött, de a politikusok egész nap egyeztettek. Donald Trump elnök egyik Twitter-bejegyzésében név szerint kárhoztatta Lisa Murkowski alaszkai republikánus szenátort. Az előző napi szavazáson egyébként néhány szenátor bekiabált, a női szenátor-kollégákat okolva a vereségért.
Mitch McConnell kentuckyi politikus - a szenátus republikánus többségének vezetője - kemény munkát ígért és egész nap egyeztetett a kongresszusban csak "sovány" törvénynek nevezett javaslatról. Chuck Schumer, a demokrata szenátorok frakcióvezetője közben úgy nyilatkozott: "Úgy tűnik, hogy a republikánus többség ma sincs jobban tisztában azzal, hogy mi a tét, mert ennek nincs jó megoldása.".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


