Tűz
Lángolt a salvadori pénzügyminisztérium, többen a mélybe vetették magukat
A lángok elől menekülve többen kiugrottak a kilenc emelet magas épületből.
2017.07.08 08:48MTIHatalmas tűz ütött ki pénteken a salvadori főváros, San Salvador északi részében található pénzügyminisztérium hármas épületegyüttesének egyik toronyházában, legalább két ember meghalt és 22-en megsérültek, mielőtt sikerült a lángokat eloltani - közölték a közép-amerikai állam tisztségviselői.
Fotó: Reuters
A lángok elől menekülve többen kiugrottak a kilenc emelet magas épületből. Salvador Sánchez Cerén elnök a salvadori televíziónak elmondta: a helyszínen egy ember vesztette életét, egy másik pedig a kórházban halt bele sérüléseibe. Hárman válságos állapotban vannak.
A helyi médiában megjelent felvételeken látható volt, ahogy egy ember leugrott a minisztérium tetejéről, és egy alacsonyabb épület tetőszerkezetére zuhant. A mentőszolgálat szerint a súlyos sérüléseket szenvedett férfit kórházba vitték.
Carlos Fuentes, a mentőszolgálat szóvivője szerint néhányan a lángokban álló épület ötödik és hatodik emeletéről ugrottak ki. Mintegy 50 embert evakuáltak a minisztériumból, 25 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel kórházba vittek. Úgy tudni, néhányan csaknem két órán keresztül voltak bent az épületben.
A salvadori kormány helikoptereket küldött a toronyház felső emeletein rekedt emberek kimenekítésére. José Alfaro, a mentőszolgálat egy másik szóvivője szerint senki sem maradt az épületben.
A tűz okát a hatóságok vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


