Légi katasztrófa
Lezuhant egy mentőhelikopter Indonéziában
Vulkánkitörés miatt csapdába esett turistákat indult kimenteni.
2017.07.03 09:31MTILezuhant egy mentőhelikopter az indonéziai Jáva szigetén, a balesetet senki sem élte túl, a fedélzeten lévő mind a nyolc ember meghalt - tudatták hétfőn a helyi hatóságok.
Fotó: AP
Az indonéziai gyártmányú, Dauphin AS365 típusú helikopter vulkánkitörés miatt csapdába esett turistákat indult kimenteni a Dieng-fennsíkra, de Temanggung körzetben, hegynek ütközött és lezuhant. Az áldozatok fele a haditengerészetnél szolgált, a másik négy ember pedig a mentőegységek tagja volt – mondta el Yusuf Latif, az indonéziai katasztrófavédelem szóvivője. A hatóságok úgy tudják, hogy a baleset idején ködös volt az idő.
A szóvivő elmondta, hogy tudomásuk szerint a helikopter műszakilag kifogástalan állapotban volt, ráadásul nem is volt túl régi, 2013-ban repült először.
A kétezer méterrel a tengerszint felett fekvő, vulkánokban gazdag Dieng-fennsík népszerű a turisták körében, természeti szépségei és az ott található ősi hindu templomok miatt. Tíz turista sérült meg, amikor az egyik kráterből vasárnap délben sár, hamu és megszilárdult láva folyt ki a környékre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


