Londoni tűzvész
Hárommillió font gyűlt össze a londoni tűzvész áldozatainak megsegítésére
Nem csak pénzt, hanem élelmiszert, ruhákat, vizet és menedéket is felajánlottak a helyiek.
2017.06.17 12:07MTITöbb mint hárommillió font (több mint egymilliárd forint) gyűlt össze adakozásból a londoni Grenfell Towerben pusztító tűzvész áldozatainak megsegítésére - derül ki a JustGiving nevű, adakozásra szakosodott honlap szombati adataiból.
Helyiek nem csak pénzt, hanem élelmiszert, ruhákat, vizet és menedéket is felajánlottak azoknak, akik túlélték ugyan a több tucat halálos áldozatot követelő tüzet, de elveszítették otthonukat és ingóságaik nagy része is bennégett a toronyházban. Emellett a korábbi konzervatív kormány pénzügyminisztere, George Osborne által vezetett Evening Standard című lap további 1,5 millió fontot gyűjtött az áldozatoknak. A brit kormány 5 millió fontos alap létrehozását ígérte, és Theresa May brit kormányfő arra is ígéretet tett, hogy három héten belül mindenkinek ismét tető kerül a feje fölé.
A tűzoltók eddig harminc hallottat találtak, de mintegy 70 ember nyomtalanul eltűnt, és a legtöbb áldozat valószínűleg soha nem kerül majd elő, mert egyszerűen porrá égtek a pokoli toronyban.
Az ügyből napok alatt politikai kérdés lett. Theresa May miniszterelnököt számos bírálat érte, mert nem találkozott a károsultakkal. Egyik minisztere ezt biztonsági okokkal magyarázta, ám pár órával később II. Erzsébet királynő és Vilmos herceg is a helyszínre látogatott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06