Oroszország
Vonat gázolta halálra Hruscsov egyik unokáját
A 77 éves nő a sínek mentén gyalogolt, és nem reagált időben a mozdonyvezető által leadott figyelmeztető jelzésre.
2017.06.09 13:34MTIVizsgálat indult annak a vasúti balesetnek az ügyében, amelyben életét vesztette Julija Hruscsova, Nyikita Hruscsov szovjet kommunista pártfőtitkár-miniszterelnök egyik unokája - közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Hruscsovát az SZK szóvivője szerint csütörtökön ütötte el a Moszkvából a vnukovói reptérre tartó helyiérdekű szerelvény, Szolnyecsnaja megálló közelében. A 77 éves nő a sínek mentén gyalogolt, és nem reagált időben a mozdonyvezető által leadott figyelmeztető jelzésre. A TASZSZ információja szerint nem a kijelölt átkelőhelyen próbált meg átmenni a síneken. Az Interfax korábban úgy értesült, hogy Hruscsova az új-moszkvai Micsurinyec állomáson esett a beérkező vonat alá.
Julija Hruscsova a szovjet vezető második házasságából származó fiának, Leonyidnak a gyermeke volt, aki 1943-ban harci pilótaként eltűnt a fronton. Ezt követően Hruscsov örökbe fogadta és a saját lányaként nevelte fel unokáját.
Nyikita Hruscsov 1953 és 1964 között volt a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának első titkára, 1958-tól pedig hat éven át betöltötte a minisztertanács elnöki posztját is. 1964-ben párton belüli ellenfelei eltávolították a hatalomból, és helyére Leonyid Iljics Brezsnyevet választották meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


