Terrorizmus
Iráni merényletek: az Iszlám Állam harcosai voltak a támadók
A teheráni merényletek elkövetői közül öt iráni állampolgárságú férfi az Iszlám Állam dzsihadista szervezet soraiban harcolt Irakban és Szíriában.
2017.06.08 15:01MTIAz iráni hírszerzési minisztérium csütörtökön közölte, hogy tudomása szerint a teheráni merényletek elkövetői közül öt iráni állampolgárságú férfi az Iszlám Állam dzsihadista szervezet soraiban harcolt Irakban és Szíriában.
“Korábban távoztak Iránból, és részt vettek a terrorcsoport által Rakkában, illetve Moszulban elkövetett bűncselekményekben” – idézte az IRNA állami hírügynökség a tárca közleményét. “Tavaly augusztusban az Iszlám Állam egyik vezetőjének parancsára visszatértek Iránba, hogy terrortámadásokat hajtsanak végre annak szent városaiban”. A férfiak korábban kicsúsztak az iráni hatóságok kezei közül, amelyek felfedezték és felszámolták szélsőséges csoportjukat.
Szerda reggel öngyilkos merénylők és fegyveresek megtámadták a teheráni parlamentet és a Khomeini-mauzóleumot, legújabb adatok szerint legalább 17 embert meggyilkolva és több mint 40-et megsebesítve. A merényletek elkövetőjeként a szunnita Iszlám Állam jelentkezett, és további támadásokkal fenyegette az iszlám köztársaság síita lakosságát. A dzsihadisták eretnekeknek tartják a síitákat. Az iráni Forradalmi Gárda Szaúd-Arábiát is kapcsolatba hozta a merényletekkel, ami tovább rontott a regionális hatalmi elsőségért vetélkedő Teherán és Rijád amúgy sem felhőtlen viszonyán.
A hírszerzési tárca közleményében ugyan nem vádolta meg közvetlenül a sivatagi királyságot, de azt írta: a meggyilkolt támadók “régóta kapcsolatokat ápoltak vahhábita körökkel”. A vahhábizmus a szunnita iszlám egyik ultrakonzervatív ága, amely Szaúd-Arábiában széles körben népszerű. Az iráni hírszerzési minisztérium elmondta, hogy további gyanúsítottakat vett őrizetbe a támadások miatt csütörtökön. Szerdán hat iráni állampolgárt, köztük egy nőt fogtak el.
A síita Irán a damaszkuszi rezsimet támogatja a szíriai konfliktusban a felkelőkkel és az Iszlám Állam dzsihadistáival szemben. Teherán az iraki kormánynak is segítséget nyújt a szélsőségesek elleni harcban. Az iráni hatóságok az elmúlt években többször számoltak be arról, hogy nagyvárosok ellen merényleteket tervező terroristákat vettek őrizetbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


