Terror
Feloszlatja magát a híres terroristacsoport
Súlyos veszteségeket szenvedett, aminek következtében felőrlődött vezetése, megtizedelődött fegyvereseinek száma.
2017.05.28 12:20MTIFeloszlatja magát az al-Kaida nemzetközi terrorcsoporthoz közel álló, líbiai Anszár as-Saría (Az iszlám törvénykezés hívei) nevű iszlamista csoport - derült ki a szervezet szombati közleményéből.
Az Anszár as-Saría, amely a kelet-líbiai városban működő amerikai konzulátus elleni támadásért, valamint Christopher Stevens amerikai nagykövet és három további amerikai állampolgár haláláért is felelős, Líbia keleti részén hadban állt a Halifa Haftár líbiai parancsnok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereggel (LNH).
Az Anszár as-Saría közleményében azzal magyarázta felbomlását, hogy súlyos veszteségeket szenvedett, aminek következtében felőrlődött vezetése, megtizedelődött fegyvereseinek száma.
A szervezet a kelet-líbiai Bengáziban alakult 2012-ben. Az országban Moammer el-Kadhafi líbiai diktátor hatalmának 2011-es megdöntését követően zavaros belpolitikai helyzet keletkezett, és ezt a káoszt kihasználva az Iszlám Állam és más szélsőséges csoportok is megvetették lábukat az észak-afrikai országban. Alapítója az Afganisztánt is megjárt Mohamed al-Zahavi volt, aki azonban 2015-ben meghalt az LNH-val vívott harcban.
Al-Zahavi terve az volt, hogy iszlám kalifátust hoz létre Líbiában. A szervezet, amely rövid időre Líbia több részét is ellenőrzése alatt tartotta, ugyan a muzulmánok védnökeként hirdette magát, de nem ismerte el a néphatalmat, a világi rendszereket, valamint az alkotmányt.
Tevékenységében szorosan együttműködött a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezettel. Az utóbbi időkig vallási alapon szociális és oktató tevékenységet is folytatott Bengáziban. Az Egyesült Államok terrorcsoportként tartotta nyilván az Anszár as-Saríát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


