Amerikai elnök
Hillary Clinton minden eddiginél élesebben támadta Donald Trumpot
Anélkül támadta az elnök viselkedését és politikáját, hogy néven nevezte volna.
2017.05.27 14:14MTIHillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje minden korábbinál élesebben támadta Donald Trump elnököt. Csaknem egyórás pénteki beszédében Hillary Clinton anélkül támadta az elnök viselkedését és politikáját, hogy néven nevezte volna Donald Trumpot.
A demokraták volt elnökjelöltje egykori alma materében, a Wellesley főiskolán mondott évzáró beszédet. Párhuzamot vont Richard Nixon és a jelenlegi elnök között. "Dühösek voltunk, hogy az elnökválasztáson olyan embert választottunk, akinek az elnöksége végül is a megszégyenítő felelősségre vonásba torkollott, azt követően, hogy elbocsátotta az ellene nyomozást folytató tisztségviselőt" - fogalmazott Clinton, utalva arra, hogy nemzedéke mit érzett a Richard Nixon volt republikánus elnök ellen indított és lemondásával végződött eljárás miatt.
"De azt akarom, hogy tudjátok, túljutottunk ezeken a nehéz időkön, társadalmunk megváltoztatta a törvényeket és kiszélesítette a jogokat és a lehetőségeket" - fogalmazott Clinton.
Leszögezte, hogy szerinte a 2017-ben diplomázók "az igazság és az ész" ellen folytatott "teljes körű támadással" néznek szembe.
A közösségi oldalakon olvasható híreket és vitákat idézve úgy vélte, hogy az Egyesült Államokban ma megtagadják a tudományosságot, félelmet gerjesztenek illegális bevándorlóktól, muszlimoktól, kisebbségektől, szegényektől.
A jelenlegi kormány költségvetését "szélhámosnak" minősítette, s azt állította, hogy "elképzelhetetlen kegyetlenséggel" intéz támadást az amerikai társadalom legsérülékenyebb rétegei, a legfiatalabbak, a legidősebbek, a legszegényebbek és a legkeményebben dolgozók ellen. Szerinte a költségvetés matematikailag sem állja meg a helyét.
A volt elnökjelölt - a várakozásokkal ellentétben - nem beszélt a saját politikai jövőjére vonatkozó elképzeléseiről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


