Szentpétervári robbantás
Megfosztották orosz állampolgárságától az öngyilkos merénylőt
Hasonlóképpen járt el egy permi bíróság az Azimov család esetében is.
2017.04.21 20:36MTIAz orosz belügyminisztérium megfosztotta Akbarzson Dzsalilovot, a szentpétervári robbantásos merénylet elkövetőjét orosz állampolgárságától, valamint az ügyben bűnrészességgel gyanúsított Azimov fivéreket - jelentette be Irina Volk, a tárca szóvivője pénteken.
A szóvivő szerint egy szentpétervári bíróság megállapította, hogy az öngyilkos merénylő apja, A. K. Dzsalilov hamis adatokat közölve jutott 2009 júniusában orosz állampolgárságához. A törvényszéki döntés következményeként megvonták az állampolgárságot Akbarzson Dzsalilovtól is.
Hasonlóképpen járt el egy permi bíróság az Azimov család esetében is, azon az alapon, hogy a családfő, A.I Azilov és a két fivér, Abror és Akram 2010-ben hamis adatok alapján szerezte meg az állampolgárságot.
A Dzsalilov és az Azilov család egyaránt a kirgizisztáni üzbég kisebbséghez tartozik. A hatóságok szerint Abror Azimov készítette fel a robbantásra az öngyilkos merénylőt, Akram Azimovot pedig okirathamisítással, merénylethez szükséges pénz átutalásával és a "nemzetközi terroristákkal" való kommunikáció megszervezésével gyanúsították meg.
A legfontosabb bűnügyekben eljáró orosz szövetségi Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön közölte, hogy az öngyilkos merénylőt egy Törökországban működő nemzetközi terrorcsoport támogatta anyagilag.
A szentpétervári metróban április 3-án elkövetett pokolgépes merényletnek 15 halálos áldozata volt, és további 102-en megsebesültek. A merénylettel összefüggésben az orosz hatóságok összesen tíz közép-ázsiai származású személyt vettek eddig őrizetbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


