Légiközlekedés
További két országra terjesztik ki a szabad légtér koncepciót Közép-Európában
Magyarország után Romániára és Bulgáriára is kiterjesztik a szabad légtér koncepciót, a repülőgépek így a lehető legrövidebb útvonalakon közlekedhetnek.
2017.04.13 04:36MTIA HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2015 februárjában vezették be Európában először a magyar légtérben a szabad égbolt koncepciót. Ennek lényege, hogy az ország légterében lévő repülési útvonalak a lehető legrövidebbek, mivel a be- és kilépési pontok között nincsenek navigációs pontok, így az útvonal egyenes.
Az intézkedéssel az eddigi tapasztalatok szerint 1,5 millió kilométerrel csökkent az átrepülő járatok útvonala, a légitársaságok mintegy 3 millió dollár értékű üzemanyagot takarítottak meg, és 16 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid került a levegőbe.
A román (ROMATSA) és a bolgár (BULATSA) léginavigációs szolgáltatókkal való együttműködés alapján áprilistól már a román és bolgár légtérben is töréspontmentes az útvonal-szolgáltatás, bár egyelőre csak az éjszakai repülésekkor. A 24 órás elérhetőséget később teszik lehetővé.
A HungaroControl közleményében megjegyezte, hogy a töréspontmentes útvonalak biztosítása 2022-től Európa területén kötelező lesz minden 9000 méter feletti repülési magasságon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


