Terrorizmus
Stockholmi merénylet: egy azbesztüzemnél raziázott a svéd rendőrség
A rendőrség Sollentuna negyedben, egy azbesztet ártalmatlanító céghez szállt ki.
2017.04.10 11:57MTILars Bystrom, a fővárosi rendőrség szóvivője nem árulta el, hogy lefoglaltak-e valamit. A gázolás fő gyanúsítottja egy 39 éves üzbég állampolgár. A férfi 2016-ban munkára jelentkezett ennél a cégnél, de nem vették fel. A rendőrség szerint a férfi 2014-ben kért letelepedési engedélyt Svédországban, de kérelmét 2016 júniusában elutasították. Decemberben értesítették, hogy négy héten belül önként távozhat az országból, de idén februárban – miután keresni kezdték – eltűnt a hatóságok látóköréből.
A hatóságok egyelőre nem cáfolták, de meg sem erősítették, hogy az üzbég férfi menekültstátust kért. A támadás óta a rendőrség több helyszínen Stockholm kiterjedt területén, beleértve Sollentunában, egy másik cégnél, valamint a déli Varberg külvárosi negyedben tartott razziát, abban a lakásban is, ahol a férfi órákkal a merénylet előtt tartózkodott.
Bystrom tájékoztatása szerint továbbra is két személy van őrizetben, egyikük az első számú gyanúsított. A svéd főváros központjában péntek délután egy teherautó nagy sebességgel a járókelők közé hajtott az egyik sétálóutcán, majd egy üzletbe csapódott. A tettes négy embert – egy brit, egy belga és két svéd állampolgárt – halálra gázolt, tizenötöt pedig megsebesített. Hétfőn kilenc sebesült volt kórházban, köztük ketten súlyos állapotban – a kórházi tisztviselők szerint.
Hétfőn délben egyperces csenddel emlékeznek meg országszerte a támadás áldozatairól, míg a stockholmi városházán hivatalos virrasztást tartanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


