Bomba?
Gyanús szerkezetet robbantottak fel a rendőrök Oslóban
Gyanús, pokolgépnek vélt szerkezetet találtak Oslo belvárosában szombat éjjel.
2017.04.09 09:07MTIEllenőrzött körülmények között felrobbantották, az üggyel összefüggésben pedig egy gyanúsítottat őrizetbe vettek - közölte a norvég rendőrség a Twitter-oldalán.
Fotó: EPA
Sajtóértesülések szerint a gyanús szerkezet egy nejlonzacskóba volt csomagolva. Egy rendőrségi szóvivő szerint a helyszínen a tűzszerészekkel további vizsgálatokat folytatnak.
A hatóságok egy férfit vittek be kihallgatásra, aki korábban magánál tarthatta a szóban forgó szerkezetet. A rendőrség ugyanakkor nem közölt további részletet a gyanúsítottról.
A norvég főváros Gronland nevű, részben bevándorlók által lakott kerületében számos népszerű bár és étterem mellett több mecset is található. Ebben az oslói negyedben van a város rendőr-főkapitánysága is, alig egy kilométerre attól a helytől, ahol a gyanús szerkezetet találták.
Norvégiában országszerte megerősítették a biztonsági intézkedéseket, miután a szomszédos Svédország fővárosában pénteken egy gázolásban – vélhetően terrortámadásban – négy ember életét vesztette, 15 pedig megsebesült. Norvégia nagyobb városában és az oslói repülőtéren is fegyveres rendőrök járőröznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


