Szentpétervári robbanás
Putyinnak címzett kihívás volt a terrortámadás?
A szentpétervári robbantás politikai és társadalmi következményeit boncolgatta keddi írásaiban az orosz sajtó.
2017.04.04 13:06MTIA Kommerszant című napilap idézte Szergej Mironov parlamenti képviselőt, az Igazságos Oroszország párt vezetőjét, aki úgy vélekedett, hogy a terrorcselekmény célja Vlagyimir Putyin orosz elnöknek címzett kihívás lehet. Pártjának képviselői viszont a lappal azt közölték, egyelőre nem kezdeményezik a terrorizmussal kapcsolatos jogszabályok megváltoztatását. Az ellenzék és a jogvédők ugyanakkor – a korábbi terrorcselekményekre adott válaszok tapasztalata alapján – úgy vélekedtek, a merénylet további hatósági szigorításokat eredményez majd.
Az utóbbi öt évben is így történt – mondta Pavel Csikov, az Agora nevű orosz jogvédő szövetség elnöke.
Emilija Szlabunova, a liberális ellenzéki párt, a Jabloko elnöke borzasztó tragédiának nevezete a történteket. Mint mondta: a terrorcselekmény politikai következményei a hatalom kezére játszanak. “Lehetővé teszi a hatalom számára a merénylettel kapcsolatos hisztéria fokozását, mondván, az ellenség köztünk van, már nemcsak a határon van, hanem már velünk együtt közlekedik a metróban” – fogalmazott Szalbunova. Hozzátette: azt lehet várni ezek után, ha Putyin indul az elnökválasztáson, ezt a történetet felemlegetik azzal, hogy “ő a megmentő, a kemény kéz”.
A Gazeta.ru hírportál úgy vélekedett, bárki is állt a terrorcselekmény mögött, világos, hogy megváltozik a politika napirendje, az elkövetkező időben az országba aligha fognak a korrupció elleni küzdelemről, az iskolások tiltakozásáról és a gazdasági nehézségekről beszélni.
A Vedomosztyi című napilap a titkosszolgálatok felelősségét kérte számon. A titkosszolgálatok csupán újabb jogköröket kapnak és újabb pénzeket. Orosz sajátosságként említve, hogy nincs nyilvános felelősségre vonás náluk. Soraikban utoljára csupán 1995-ben volt tisztogatás, azután, hogy 200 csecsen harcos támadta meg a dél-oroszországi Bugyonnovszk kórházát, majd elbarikádozta magát egy kórházban, ahol 1500 embert ejtettek fogságba. A túszdrámában 166-an haltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


