Terrorizmus
Szélsőséges iszlamistát lőttek le a párizsi repülőtéren
Lelőttek egy férfit szombat reggel a párizsi Orly repülőtéren, miután elrabolta egy katona fegyverét.
2017.03.18 12:18MTI
Lelőttek egy férfit szombat reggel a párizsi Orly repülőtéren, miután elrabolta egy katona fegyverét - közölte a francia belügyminisztérium.
A férfi, miután elvette egy biztonsági műveltben részt vevő katona fegyverét, bemenekült a repülőtér egyik üzletébe. A biztonsági erők lelőtték a férfit - közölte a minisztérium szóvivője. Senki más nem sérült meg az incidensben. Egyelőre nem tudják, mi volt a támadó indítéka. Egy szemtanú egy tévének nyilatkozva azt mondta: látta, amint katonák fegyvert fognak a férfira, majd ő is ráfogta az elrabolt fegyvert a katonákra, ekkor lőtték le. Egy másik férfi három vagy négy lövést hallott.
A párizsi Orly repülőtéren szombat reggel lelőtt férfi szélsőséges muzulmán volt, ismerte a francia hírszerzés és az igazságszolgáltatás - közölte egy meg nem nevezett francia rendőrségi forrás a Reuters hírügynökség szerint. Előtte ő lőtt meg egy rendőrt Párizs egyik északi kerületében egy útellenőrzés során, onnan sikerült elmenekülnie - tette hozzá a nyilatkozó.
A repülőteret kiürítették és lezárták, mintegy 3000 embert kellett evakuálni. Bombák, illetve a férfi lehetséges társai után kutattak a helyszínen, de nem találtak semmit. Kivonult a RAID, azaz a francia rendőrség különleges bevetési egysége is.
À #ORLY Ouest aucun personnel de sécurité, aucun agent, passagers livrés à eux-mêmes. Aucune information. pic.twitter.com/AxvVMW6Ett
- N. Dupont-Aignan (@dupontaignan) 2017. március 18.
Az utasok egy része az autópályán hagyta el a repteret.
#Orly - Fermeture totale de l'aeroport. Les voyageurs terminent le voyage à pied sur l'autoroute. pic.twitter.com/aZTAWu91Qq
— Remy Buisine (@RemyBuisine) March 18, 2017
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06