Franciaország
Elvágta apja és testvére torkát egy férfi Párizsban
A rendőrség a legnagyobb óvatosságra intett az elkövető motivációit illetően, jóllehet szemtanúk szerint a támadó "az iszlám radikalizmushoz köthető" szavakat mondott.
2017.03.17 12:58MTILetartóztatott egy férfit pénteken a francia rendőrség Párizsban, akit azzal gyanúsítanak, hogy késsel megölte az apját és a testvérét egy lépcsőházban - közölték rendőrségi források. Az egyik holttestet az udvarban, a másikat az épületben találták meg.
Az első vizsgálatok szerint a támadó elvágta a két férfit nyakát.
A rendőrség a legnagyobb óvatosságra intett az elkövető motivációit illetően, jóllehet szemtanúk szerint a támadó "az iszlám radikalizmushoz köthető" szavakat mondott.
A France Info hírrádió értesülése szerint családi konfliktus állhat a tragédia hátterében, amely Párizs keleti részén, a XI. kerületben történt.
A rendőrség még keresi a gyilkossághoz használt kést. A ház köré biztonsági kordont vontak, s a bűnügyi rendőrség 200 méteres körzetben lezárta a környéket.
Az ügyben az ügyészség a bűnügyi rendőrséget bízta meg a nyomozással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


