Terrorista?
Egy görög politikus nevében küldték a levélbombát
Görögországból, egy görög politikus nevében küldtek levélbombát előző nap a német pénzügyminisztérium címére.
2017.03.16 10:45MTIA görög polgári védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy az ügyben folyamatos a magas szintű kapcsolat a német és a görög fél között. Feladóként az Új Demokrácia nevű konzervatív ellenzéki görög párt vezetője, Adónisz Georgiádisz volt megjelölve.
“Nem vicc, sajnos igaz a történet” – erősítette meg a híreket egy közösségi oldalon Georgiádisz. ”Valami terrorista azért gondolhatott rám, mert itt Görögországban én még Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter barátjának számítok” – mondta a politikus a Bild című német napilapnak.
Német tisztségviselők nem közölték, hogy a levelet közvetlenül a pénzügyi tárca vezetőjének címezték-e, ahogy azt több görög sajtótermék állította. A levélbombát szakértők hatástalanították. A borítékban tűzijátékokban használatos gyúlékony anyagok voltak, amelyek súlyos sérülést is okozhattak volna.
2010 novemberében Angela Merkel német kancellár címére érkezett postán pokolgép Görögországból, amelyet szintén sikeresen hatástalanítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


