Baleset
Tévétoronynak ütközött és lezuhant egy helikopter
Lezuhant egy helikopter Isztambul egyik külső városrészében, halottak.
2017.03.10 20:50MTITévétoronynak ütközött és lezuhant egy helikopter pénteken Isztambul Büyükcekmece nevű külső városrészében, hét ember halálát okozva - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Kadir Topbas isztambuli főpolgármester közlése szerint a gépen tartózkodó mind a hét ember életét vesztette, köztük a két török pilóta, valamint négy orosz és egy török utas.
Az Anadolu értesülése szerint, amelyet a közlekedési minisztérium is megerősített, a légi jármű a 257 méter magas helyi tévétoronynak ütközött.
Hasan Akgün, Büyükcekmece polgármestere ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a tornyon sehol nincs nyoma ütközésnek. Az adótorony egyik dolgozója Ramazan Atay pedig azt emelte ki, hogy nem hallotta becsapódás hangját. Atay elmondta: a tornyot sűrű köd borította, de a teljes légiakadály-világítás működött, beleértve a stroboszkópot is.
Az Eczacibasi török ipari vállalatcsoport tulajdonában álló, Sikorsky S-76 típusú helikopter az Atatürk nemzetközi repülőtérről szállt fel, és öt perccel később a D-100-as főútra esett. A jármű öt nagyobb darabra tört, a lángoló roncsokhoz mentő- és tűzoltóegységek érkeztek. Az érintett szakaszt öt és fél óra útzár után adták vissza a forgalomnak.
A Dogan hírügynökség úgy tudja, hogy a légi jármű utasai Bilecik tartományba tartottak egy gyárlátogatásra. Közülük hárman az Eczacibasi cég Oroszországból érkezett vendégei voltak, az egyik török utas a cég egyik oroszországi csoportjának vezérigazgatója, a negyedik orosz pedig a cég egyik regionális értékesítési menedzsere volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06