Terrorizmus
Terroristákat fogtak el Németországban
Elfogtak Németországban két feltételezett szíriai terroristát, egyiküket háborús bűncselekményekkel is gyanúsítják.
2017.03.02 12:17MTIAz állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerint mindkét gyanúsított az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként számon tartott Fatah as-Sám - korábbi nevén an-Nuszra Front - tagja volt.
Mindkét férfi szíriai állampolgár, ugyanabban a fegyveres egységben harcoltak. Egyikük 26 éves, a különítmény társalapítója, legfőképpen az egység pénzügyeivel és járműparkjával foglalkozott, őt Giessenben vették őrizetbe.
A másik gyanúsított 35 éves, Düsseldorfban fogták el, a Spiegel Online hírportál értesülése szerint menedékkérőként tartózkodik Németországban. Terrorszervezetben viselt tagság mellett azzal is gyanúsítják, hogy 2013 márciusában részt vett a szíriai kormány 36 alkalmazottjának lemészárlásában. A nemzetközi humanitárius jog előírásai alapján valamennyi áldozatnak védelem járt volna, ezért a gyanúsított tette háborús bűncselekménynek számít.
A legfőbb ügyészség szerint a gyilkosságokat egy olyan halálos ítélet alapján követték el, amelyet az iszlám jogrendre, a saríára hivatkozva hoztak. A Spiegel Online értesülése szerint az áldozatok a szíriai hadsereg elfogott katonái voltak, akiket brutális kegyetlenséggel végeztek ki a Rakka tartományban fekvő, Tabka nevű városban, amelyet hónapokig tartó ostrom után vettek be a dzsihadisták.
A 2015 júliusában feloszlott különítmény vezetőjét a Spiegel Online szerint szintén Németországban tartják őrizetben, tavaly júniusban helyezték előzetes letartóztatásba, és azzal gyanúsítják, hogy merényletet akart elkövetni Düsseldorfban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


