Terror
Rendőröket és katonákat akart felrobbantani egy szélsőséges iszlamista Németországban
A 26 éves férfi lakásában bombagyártáshoz szükséges vegyi anyagokat találtak a rendőrök.
2017.02.23 15:51MTIElfogtak egy szélsőséges iszlamistát robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt Németországban - közölték csütörtökön a hatóságok.
A 26 éves német állampolgár kihallgatásán beismerte, hogy csapdába akart csalni rendőröket vagy katonákat, hogy saját készítésű pokolgépével meggyilkolja őket - áll a cellei ügyészség és a göttingeni rendőrkapitányság közös közleményében.
A gyanúsítottat még szerdán vették őrizetbe az Alsó-Szászország tartományi Northeimben. Lakásában "nem hagyományos" robbanószerkezet előállítására alkalmas vegyi anyagokat és gyújtószerkezet készítésére alkalmas elektronikai alkatrészeket találtak.
A férfi a szélsőséges iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus híve - áll a közleményben, amely szerint súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják, és azzal, hogy engedély nélkül tárolt és kezelt robbanásveszélyes anyagokat.
A szalafisták elvetik a világi államot, és a saría, az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekednek. Az irányzat németországi híveinek száma 10 ezerre tehető. A 82,8 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muzulmán vallású ember él.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


