Megmérgezték a diktátor féltestvérét
Észak-Korea Malajziát okolja Kim Dzsongnam haláláért
Phenjan a holttest átadását követeli, amire Malajzia egyelőre nem hajlandó.
2017.02.23 07:34MTIAz észak-koreai kommunista rezsim szerint törvényellenesek azok a vizsgálatok, melyeket a malajziai hatóságok Kim Dzsongil néhai diktátor legidősebb fiának holttestén végeztek – derül ki a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtöki jelentéséből.
A phenjani rezsim hírügynöksége nem nevezi meg Kim Dzsongnamot, s nem ismeri el, hogy a volt diktátor fia az áldozat, csak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elhunyt állampolgáráról ír.
A KCNA egy állami szóvivőre hivatkozva azt írja: Malajzia először arról tájékoztatta Észak-Koreát, hogy egy észak-koreai állampolgár meghalt a Kuala Lumpur-i repülőtéren, s csak azután “kezdte bonyolítani a dolgokat”, hogy Dél-Koreában híre ment: gyilkosság, mérgezés történt. Phenjan úgy véli: Dél-Korea “szélhámos összeesküvést” szőtt Észak-Korea ellen.
A mostani az első alkalom, hogy az észak-koreai hírügynökség hírt ad a gyilkosságról. “A halálesetért a legnagyobb felelősség Malajzia kormányát terheli, mert egy észak-koreai állampolgár Malajzia területén halt meg” – szögezi le a KCNA.
Ezzel egy időben Észak-Korea arra hivatkozik, hogy Malajzia azért nem hajthatott volna végre semmilyen vizsgálatot a holttesten, mert Kimnél diplomata útlevél volt, s a diplomáciai kapcsolatokat szabályozó bécsi egyezmény értelmében a helyi törvények hatályán kívül állt. Phenjan a holttest átadását követeli, amire Malajzia egyelőre nem hajlandó. Phenjan szerint “abszurd ürügy”, hogy a malajziai hatóságok arra hivatkoznak, miszerint DNS-vizsgálattal kell azonosítani a holttestet.
Kim Dzsongnamot a múlt héten gyilkolták meg a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren. Egy vietnami és egy indonéz nő valamilyen mérgező anyagot kent az arcára. Kim nem sokkal később rosszul lett és meghalt. Mindkét nőt őrizetbe vették. A malajziai hatóságok összesen nyolc észak-koreai gyanúsítottat azonosítottak a gyilkossággal kapcsolatban. Egyikük őrizetben van, hárman viszont még aznap elhagyták Malajziát, és valószínűleg visszatértek Phenjanba. Rajtuk kívül a Kuala Lumpur-i észak-koreai nagykövetség egyik munkatársát és az Air Koryo észak-koreai állami légitársaság egyik dolgozóját gyanúsítja a malajziai rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06