Veronai tragédia
Felébresztették a kómából a veronai buszbaleset egyik súlyos sérültjét
A másik súlyos sérült állapotában egyelőre sajnos nincs változás.
2017.02.07 13:42MTIFelébresztették az olasz orvosok a mesterséges kómából a veronai buszbaleset egyik súlyos égési sérüléseket szenvedett sérültjét. A beteg állapota stabil, a bőrátültetés óta fokozatosan javul, és lehet vele kommunikálni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hozzátette: hétfőn a veronai kórház és a budapesti Honvédkórház orvosai egyeztettek, és úgy döntöttek, hogy az égési sérült átkerülhet az intenzívről a súlyos sérültek osztályára. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy mikor lesz szállítható állapotban.
Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a másik válságos állapotban lévő, koponyasérüléses beteg állapotában nincs változás.
A miniszter felidézte: szombaton hazahozták a veronai buszbaleset halálos áldozatainak földi maradványait.
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


