Terrorizmus
Szívszorító fotókon a moszuli állatkert romjai
Csupán két állat élte túl az Iszlám Állam pusztítását.
2017.02.03 16:25ma.huMoszul városát még 2014-ben vonták uralmuk alá a dzsihadisták. Számtalan ember meghalt a harcokban, úgy tűnt a borzalmak sosem érnek véget.
Aki csak tehette, elmenekült, ám az állatkert lakóinak ennyi esélyük sem volt. Az Iszlám Állam katonai bázist alakított ki korábbi élőhelyükön.
Ketten élték túl a pusztítást, egy oroszlán és egy medve. Kelet-Moszul januári felszabadítása után bukkantak rájuk.
A visszatérő lakosok öszzefogtak és segítenek kitakarítani a parkot, ahol korábban az állatkert működött.
Azt remélik, hogy "az állatokról való gondoskodással visszatér az emberség a településre."
Halott társát nézi az egyetlen életben maradt oroszlán (Fotók: Reuters)
A ketrecbe zárt állatokat a sorsukra hagyták
Nem volt hová menekülniük
Csak romok és szemét mindenütt
Egykoron imádták a helyet a családok
Éhező oroszlán
Vagy emgymást falták fel, vagy éhen haltak
Most már rendszeresen kapnak enni, az önkéntesek mindent megtesznek, amit tudnak
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


