Távozás
Lemondott a máltai lovagrend nagymestere Ferenc pápa felkérésére
Hivatalosan a nagymester távozását még a lovagrend tanácsának is jóvá kell hagynia.
2017.01.27 00:30MTIBenyújtotta lemondását Matthew Festing, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere, miután Ferenc pápa erre kérte fel - közölte a lovagrend szóvivője. Az olasz sajtó szerdai elemzése szerint a háttérben a nagymester és az egyházfő közötti ellentétek állnak.
Ferenc pápa és Matthew Festing vatikáni találkozója után jelentették be, hogy az egyházfő távozásra kérte fel a nagymestert, aki "ezt elfogadta". Hivatalosan a nagymester távozását még a lovagrend tanácsának is jóvá kell hagynia.
Sajtóértesülések szerint a pápa és a nagymester közötti ellentétek azután merültek fel, hogy Matthew Festing tavaly decemberben eltávolította a lovagrend egyik legmagasabb rangú tagját, a nagykancellár Albrecht Freiherr von Boeselager német bárót.
A nagymester döntését állítólag az motiválta, hogy Albrecht Freiherr von Boeselager a lovagrend afrikai és ázsiai humanitárius-egészségügyi missziói során nem akadályozta meg, hogy háborús övezetekben óvszert osszanak szét. A katolikus egyház tanítása tiltja a mesterséges fogamzásgátlás minden formáját. Valójában az óvszereket a renddel együttműködő nem kormányzati szervezetek önkéntesei osztogatták. Boeselager mindig azzal védekezett, hogy nem volt tudomása a kezdeményezésről, és amikor értesült róla, azonnal leállította az óvszerosztást.
A lovagrend nagymestere tagadta, hogy ezért távolítatta el Albrecht Freiherr von Boeselagert, de a nagykancellár félreállítása megosztotta a lovagrendet. A VaticanInsider olasz hírportál úgy tudja, hogy a nagykancellár félreállítását Raymond Leo Burke bíboros, a lovagrend prelátusa kívánta. Ferenc pápa levélben kérte Burke bíborost a renden belüli ellentétek rendezésére, ezt a levelet azonban a bíboros nem osztotta meg a rendet vezető tanáccsal.
Albrecht Freiherr von Boeselager a pápához fordult, aki öttagú bizottságot állított fel az ügy kivizsgálására. Matthew Festing azonban elutasította az együttműködést, jogtalannak minősítve az egyházfő kezdeményezte bizottságot, amely szerinte beavatkozott a szuverén rend belső ügyeibe.
Burke bíboros még tavaly novemberben felhívást intézett Ferenc pápához az egyházfőnek a családról rendezett szinódust követő dokumentumának korrigálását sürgetve, úgy nyilatkozva, hogy sohasem látta ennyire kétségekkel telinek és megosztottnak az egyházat, mint a jelenlegi pápával.
A római székhelyű Szuverén Máltai Lovagrend - teljes nevén a Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szuverén Ispotályos Szent János Lovagrend - az egyik legrégebbi, a 11. század elejétől működő keresztény intézmény Európában, több mint 13 ezer taggal. A máltai rend független és szuverén testület, saját jogrenddel, útleveleket állít ki, bélyegeket ad ki, és pénzverési joga van. A nagymesterek kinevezése eddig életük végéig szólt. A 67 éves Matthew Festing a rend 79. nagymestere volt, 2008 óta vezette a rendet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06