Tragédia
Veronai baleset: a Honvéd Kórház fogadja a Budapestre érkező sérülteket
A négy súlyos sérült közül kettőt légi úton, kettőt mentőautóval hoznak haza.
2017.01.22 15:44MTI
A budapesti Honvéd Kórház fogadja a péntek éjjeli veronai buszbaleset négy súlyos sérültjét, akik még vasárnap visszaérkezhetnek Magyarországra - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója hozzátette, hogy a négy súlyos sérült közül kettőt légi úton, kettőt mentőautóval hoznak haza.
A tárcavezető megerősítette, vasárnap estére a két válságos állapotban lévő sérült kivételével a baleset valamennyi túlélője megérkezhet Budapestre.
Balog Zoltán közölte továbbá, körlevélben kérték valamennyi iskola igazgatóját, hogy hétfőn az első tanítási órában tegyék lehetővé a diákoknak, hogy beszélhessenek érzéseikről a tragédiával összefüggésben.
A miniszter hangsúlyozta továbbá, a konkrét sítábor szervezésének körülményei mellett azt is megvizsgálják, hogy szükséges-e jogszabályi változtatás az iskolán kívüli programok biztonságának növelése érdekében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06