Amerikai elnök
A CIA leköszönő igazgatója, John Brennan "dühös" Donald Trumpra
Trump gyors vizitjét egyes elemzők azzal magyarázták, hogy az elnök feladatai között elsőként szerette volna helyreállítani a hírszerzés és közte lévő rossz viszonyt.
2017.01.22 11:24MTIAz amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leköszönő igazgatója - szavai szerint - "mélységesen szomorú és dühös" Donald Trump elnökre azért, amit látogatásakor mondott. John Brennan szóvivője útján nyilvánosságra hozott közleményében kifejtette: "Donald Trumpnak nagyon szégyellnie kellene magát". Szerinte ugyanis Trump elnök túl sokat beszélt önmagáról és túlságosan is magasztalta magát.
Donald Trump - aki Mike Pence alelnökkel együtt tett látogatást a CIA Virginia állambeli Langleyben lévő központjában szombaton - látogatásakor elöljáróban támogatásáról biztosította a CIA munkatársait. Ezt követően hosszasan azt fejtegette, hogy hányan voltak a pénteki beiktatási ünnepségen, miképpen számolt be erről "a tisztességtelen média", amely szerinte a valósnál kevesebb jelenlévőről tudósított.
A hírszerzőknek hangsúlyozta, hogy "ezer százalékig mögöttetek állok". Majd hozzátette: "annak oka, hogy éppen ide látogattam először az az, hogy háborúban állok a médiával. A földkerekség legtisztességtelenebb emberei között vannak. Igaz? És valamiképpen azt a benyomást keltették, mintha nekem vitám lenne a hírszerzői közösséggel".
Trump gyors vizitjét egyes elemzők azzal magyarázták, hogy az elnök feladatai között elsőként szerette volna helyreállítani a hírszerzés és közte lévő rossz viszonyt. Érkezésekor Meroe Park, aki az átmenti időszakban irányítja az ügynökséget, rövid köszöntő beszédében hangsúlyozta is: "a CIA viszonya a mindenkori elnökkel alapvető fontosságú a nemzet ereje és biztonsága számára". Válaszában Mike Pence - még mielőtt Trump beszélni kezdett volna - az új adminisztráció teljes támogatásáról biztosította a hírszerzői közösséget.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


