Trump beiktatása
Donald Trump első intézkedésként meghirdette a hazafiasság napját
A pénteken beiktatott Donald Trump első amerikai elnöki intézkedése a hazafiasság napjának meghirdetése volt, s aláírta kormányzata védelmi miniszterének kinevezését is.
2017.01.22 00:35MTITrump beiktatása után szinte azonnal proklamációt írt alá, amely szerint az Egyesült Államokban nemzeti ünnepként bevezetik a hazafiasság napját. Az ünnep január 20-ra esne, mert - mint az aláírás utáni Twitter-üzenetében fogalmazott - "2017. január 20-án az emberek ismét e nemzet irányítói lettek".
Aláírta Trump James Mattis védelmi miniszternek az amerikai szenátus által már elfogadott kinevezését, valamint formálisan megerősítette a kormánytagok jelölését is.
Donald Trump kiadta első elnöki rendeletét is, ennek tartalmát azonban még nem hozták nyilvánosságra.
Kézjegyével látta el az ilyenkor szokásos beiktatási dokumentumokat, s ezzel hivatalosan is az Egyesült Államok elnöke lett.
Még egy óra sem telt el a beiktatás után, és Donald Trump visszatért szokásához: Twitter-üzenetek egész sorát küldte szét. Nyolc bejegyzésében az elnök - akinek Twitter-fiókját mintegy húszmilliónyian követik - a beiktatási beszédében elmondott gondolatokat ismételte meg. A The New York Times című lap információi szerint Trump az eddig használt androidos készülékét lecserélte egy újabb, biztonságos, a titkosszolgálat által jóváhagyott okostelefonra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


