Természeti katasztrófa
Hat túlélőt találtak a lavina által betemetett olasz szálloda romjai alatt
A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak az épületben rekedt emberek kiszabadításán. Nincs könnyű dolguk.
2017.01.20 13:35próba
Fotó: AFP
Hat túlélőt találtak annak az olaszországi hotelnek a romjai alatt, amelyet szerdán maga alá temetett egy lavina. Az MTI értesülései szerint a mentőalakulatok nagy erőkkel dolgoznak az épületben ragadt emberek kiszabadításán; a tűzoltóság szóvivője szerint folyamatosan tartják a kapcsolatot a túlélőkkel.
A kutatás péntekre virradó éjjel is folytatódott, több mint száz hegyi mentő dolgozott az 1200 méteres magasságban fekvő Rigopiano szállodánál. Korábban két holttestet ástak ki a romba dőlt épületből, és két további áldozatot is találtak, de egyelőre nem tudták kiemelni őket.
A nagy jó miatt a kotrógépek továbbra sem tudják megközelíteni a hotelt. A térségbe speciális mentőegységek és barlangászok érkeztek, akik a szállodához legközelebb eső településen állították fel a központjukat, és azt tanulmányozzák, hogyan tudnák megközelíteni a terepet, illetve miként juthatnának be az erősen megrongálódott épületbe.
Fabrizio Curcio, az olsz katasztrófavédelem vezetője szerint a mentést nagyon megnehezíti, hogy a nagy mennyiségű hó, és a lavina által elsodort kövek, sziklák, fák és törmelékek szinte szétrobbantották a hotel belsejét. Rendkívüli műszaki beavatkozásra van szükség, nehogy a mentőegységeket is maga alá temesse az épület.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


