Illegális bevándorlás
Több mint 36 ezer menedékkérelmi eljárás kezdődött tavaly Ausztriában
Tavaly feleannyian adták be menedékkérelmüket, mint egy évvel korábban.
2017.01.16 04:30MTITöbb mint 36 ezer menedékkérelmi eljárás kezdődött tavaly Ausztriában, vagyis a felső korlát 96 százaléka - közölte az APA osztrák hírügynökség kormányülési beszámolóra hivatkozva.
Tavaly feleannyian adták be menedékkérelmüket, mint egy évvel korábban. 2015-ben ugyanis mintegy 90 ezer erre vonatkozó igény érkezett az osztrák hatóságokhoz.
Az osztrák kormány korábbi döntése értelmében 2016-ban 37 500, 2017-ben 35 ezer, 2018-ban 30 ezer, 2019-ben pedig 25 ezer menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor a belbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot és Ausztria lezárhatja határait.
2016-ban több mint 42 ezer menedékkérelmet nyújtottak be elsősorban afganisztáni, szíriai, iraki, pakisztáni és iráni menekültek. Azonban nem minden esetben indult eljárás, például azoknál, akiket a dublini rendelet alapján más uniós tagállamokba küldenének vissza. A dublini rendeletek szerint az az uniós ország felelős a menedékjogi eljárás lebonyolításáért, ahol a menedékkérő először belépett az Európai Unióba.
A 42 ezer kérelemből 27 ezer esetében Ausztria illetékes az eljárás lefolytatásában, mintegy 15 ezer tavaly benyújtott kérelmet még vizsgálnak, hogy mely ország a felelős a megvizsgálásukért.
Wolfgang Sobotka belügyminiszter szerint továbbra is sok menedékjogi igény érkezik a korábbi évekhez képest, hiszen 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer kérelmet nyújtottak be az osztrák hatóságokhoz.
2016-ban több mint tízezer menekült hagyta el Ausztriát, csaknem 5800-an önként utaztak el, alig ötezer embert kitoloncoltak.
Jelenleg koalíciós vita zajlik Ausztriában a menekültügyi kvótáról. A kisebbik koalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) integrációs okokra hivatkozva a felére, vagyis 17 500-ra csökkentené Ausztria idei évre előirányzott menekültbefogadási kvótáját. A néppárti javaslatot követően Christian Kern kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke arról beszélt, hogy a bevándorlást "alapvetően korlátozni kell", azonban nem elegendő a számok meghatározása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
- 18:51 Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van a magyarok kimenekítése érdekében
- 16:48 Megpróbálták kirabolni a solymári MagNet bankot
- 14:47 Balaton - Lokális algavirágzás, árvaszúnyog-rajzás, csökkenő vízállás
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06