Illegális bevándorlás
Menedékkérőket gyanúsítanak a németországi szállás felgyújtásával
Az egykor katonai kaszárnyaként használt létesítményben csütörtökön ütött ki tűz, amelyben megsebesült a menekültszállás harminc lakója, egyikük súlyosan.
2017.01.06 21:08MTILetartóztatási parancsot adtak ki a német hatóságok három fiatal menedékkérő ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtották az észak-rajna-vesztfáliai Hövelhof-Staumühle községben lévő menekültszállásukat, mivel elégedetlenek voltak elhelyezésük körülményeivel - derült ki pénteken a német rendőrség és az ügyészség közleményéből.
A huszonéves gyanúsítottakat különösen súlyos gyújtogatással vádolják. A tűzeset kivizsgálásával megbízott szakértő megerősítette, hogy a tűz abban a szobában keletkezett, ahol a három menedékkérő korábban tartózkodott.
Az egykor katonai kaszárnyaként használt létesítményben csütörtökön ütött ki tűz, amelyben megsebesült a menekültszállás harminc lakója, egyikük súlyosan. A rendőrség szóvivője elmondta: javarészt könnyű füstmérgezést kaptak a lakók.
Két barakk teljesen kiégett, két szomszédos pedig lakhatatlanná vált – közölte egy helyi tisztségviselő. Az illetékes szerint a menedékkérők átlagosan három hónapot töltenek a menekültszálláson, legfeljebb pedig fél évet, amíg a német településeken szét nem osztják őket. Az emberek tízágyas szobákban laktak a létesítményben, amelynek 500 lakóját más épületekben sikerült elhelyezni a hatóságoknak – tette hozzá.
A közeli Bad Lippspringe településen lévő menekültszálláson is gyújtogatás történt csütörtökön, a rendőrség szerint nem zárható ki idegenellenes indíték. A pincében rakott tűzben nem sérült meg senki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


