Illegális bevándorlás
Dániában fogták el a dél-koreai válság egyik kulcsfigurájának lányát
Csung Ju Ra illegálisan tartózkodott az észak-dániai Aalborgban.
2017.01.02 11:32MTI
Őrizetbe vették Dániában a tisztségéből korrupciós botrány miatt felfüggesztett Pak Gun Hje dél-koreai államfő barátnőjének lányát - közölte hétfőn a dél-koreai rendőrég.
A JTBC koreai médiatársaság híradása szerint a dán hatóságok értesítették dél-koreai partnereiket, hogy a nap folyamán őrizetbe vették Csung Ju Rát, aki illegálisan tartózkodott az észak-dániai Aalborgban. Csungot négy másik személlyel, köztük egy 2015-ös születésű gyermekkel együtt fogták el.
A dél-koreai elnök és bizalmasa, Csoj Szun Szi kiterjedt korrupciós ügyét vizsgáló ügyészek voltak azok, akik kezdeményezték, hogy a nemzetközi bűnügyi rendőrség, az Interpol vegye fel körözési listájára a befolyással üzérkedő Csoj lányát, miután utóbbi több ízben nem reagált a vizsgálóbizottság idézésére.
Az ügyészek hétfőn közölték, hogy mindent megtesznek Csung hazaszállítása érdekében. Az elnöki bizalmas lányát azzal gyanúsítják, hogy – anyjának az elnökhöz fűződő kapcsolatával visszaélve – meg nem érdemelt előnyökben részesült a szöuli Ivha Női Egyetemen, egyebek közt a felvételét és tudományos előmenetelét illetően.
A díjlovaglóként Németországban edző Csung Ju Ra holléte felől először a német ügyészségnél érdeklődtek.
A dél-koreai államfőt érintő korrupciós botrány október végén robbant ki, és ahhoz vezetett, hogy a parlament felfüggesztette őt tisztségéből. Az ügy kulcsfiguráját, Csojt azzal a váddal állították bíróság elé, hogy beleszólt kormányzati és vezetői kinevezési kérdésekbe, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt.
Emellett jelentős összegeket sajtolt ki nagyvállalatokból, köztük a Samsung Electronics óriáscégtől, s a pénzek két olyan alapítványhoz kerültek, amelyeket maga felügyelt, és amelyek az államfő politikai kezdeményezéseit szolgálták.
A vád szerint 16 céget vett rá, hogy összesen 77,4 milliárd vont (19 milliárd forint) adományozzanak. Az ügyészek tettestársként jelölték meg az elnököt is, de ellene egyelőre nem lehet eljárást indítani.
A Reuters hírügynökség szöuli tudósítása szerint a Samsung tavaly beleegyezett abba, hogy 18 millió dollárt (közel 5,4 milliárd forint) fizessen a Core Sports International GmbH nevű, Csoj Szun Szi által ellenőrzött tanácsadó cégnek.
Az ügyészek emellett próbálják azt is tisztázni, hogy az elektronikai óriáscég, amely finanszírozója és védnöke a Koreai Díjlovagló Szövetségnek (KEF), s így a 2014-es Ázsiai Játékokon csapatban aranyérmes Csung Ju Ra sportolását is szponzorálta, kért-e ezért valamilyen ellenszolgáltatást az elnök bizalmasától.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


