Repülőgép-katasztrófa
Nem terrorcselekmény miatt zuhant le az orosz gép
Az orosz hadsereg Tu-154-ese vasárnap zuhant a Fekete-tengerbe. A gépen 92 ember utazott.
2016.12.26 14:28ma.hu
Fotó: AFP
Dimitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője szerint nem terrorcselekmény miatt zuhant volna le az orosz hadsereg Tu-154-ese vasárnap - írja az MTI.
A roncsokat a Fekete-tengerben, a szocsi partoktól másfél kilométerre találták meg. A gépen 92 ember - 84 utas és nyolc fős személyzet - utazott. Az utasok között volt az Alekszandrov művészegyüttes 64 tagja és kilenc újságíró is. A zenészek az egyik szíriai orosz támaszpontonra akartak utazni, hogy koncertet adjanak az ott szolgáló katonáknak.
Peszkov bejelentését az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB)tájékoztatási részlege is megerősítette. Közleményükben azt írták, valószínűleg valamilyen idegen tárgy kerülhetett a hajtóműbe, illetve nem volt megfelelő minőségű a gépbe töltött üzemanyag, ezért a hajtómű veszített a teljesítményéből és leállt.
A roncsokhoz kivezényelt mentőalakulatok nem találtak túlélőket. Tíz holttestet már kiemeltetek a tengerből.
A mentési munkálatokban mintegy 3500 ember vesz részt, 39 hajó és vízi jármű, továbbá 135 búvárszakértő és hét mélytengeri kutatóhajó. A hatóságok a Földet szondázó műholdak felvételeit is elemzik majd a történtek felderítése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


