Terror
Több magyar áldozata is lehet a berlini merényletnek
Két brit bulvárlap is magyar áldozatokról ír. A nagykövetség hivatalos jegyzékben kér tájékoztatást a német rendőrségtől.
2016.12.21 11:34ma.hu
Fotó: AFP
A Daily Mail és az Express értesülései szerint hat német és három magyar is van a hétfői berlini kamionos merénylet áldozatai között. A német hatóságok szokatlan módon még mindig nem adtak tájékoztatást az áldozatok állampolgárságáról, a külügy az MTI-vel közölte, hogy a berlini magyar nagykövetség szerda délelőtt hivatalos jegyzékben kér információkat a rendőrségtől.
Menczer Tamás, Külügyminisztérium sajtófőnöke közleményében azt írta: a berlini magyar nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van a német rendőrséggel, amely mostanáig csak annyit közölt, hogy az áldozatok közül hatan német állampolgárok. "Váratlan és nehezen érthető módon" a további áldozatok és sérültek állampolgárságával kapcsolatban a rendőrség eddig nem adott információt - fogalmazott.
A nagykövetség ügyeleti számára érkező bejelentések közül eddig egy esetben derült ki, hogy a keresett ember könnyebben megsérült, de már elhagyhatta a kórházat. A többiekről, akiket kerestek, megtudták, hogy nem voltak a karácsonyi vásárban.
Hétfőn este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsérültek, többen súlyosan.
Menczer Tamás keddi közlése szerint a berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


