Terrorizmus
Berlini merénylet - hárman jelezték a magyar nagykövetségen, hogy nem találják rokonukat
Hétfő este a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, 48-an megsérültek, többen súlyosan.
2016.12.20 07:28MTIA berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat - mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az M1 aktuális csatornán kedden, kora reggel.
Hozzátette, mindhárom esetben felvették az adatokat és továbbították a német rendőrségnek. Egyelőre várják és gyűjtik a további információkat. A konzulok a helyszínre siettek, úgy tűnik, hogy a vásáron üzemelő magyar lángosos és kürtős kalácsos bódéja nem azon a részen volt, ahol a teheraautó a tömegbe hajtott - tette hozzá.
Menczer Tamás hangsúlyozta, a berlini eset is azt bizonyítja, hogy a biztonságot kell az első helyre helyezni, ahogyan azt a magyar kormány már jó ideje mondja.
Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy aki külföldre utazna, tájékozódjon előtte a konzuli szolgálat honlapján, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon, ahol minden országra lebontva pontos és hasznos tanácsokat találhatnak az érdeklődők, az utazási tanácsokat folyamatosan frissítik. Arra kérte a külföldre utazókat, hogy regisztráljanak a konzuli védelemért. "A tegnapi eset is azt mutatja, hogy ez a regisztráció európai ország esetében is fontos lehet" - mondta Menczer Tamás.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, 48-an megsérültek, többen súlyosan. Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárta ki, hogy merénylet történt, de a hatóságok egyelőre nem minősítették hivatalosan az esetet. A sofőr megpróbált elmenekülni, de elfogták. A berlini rendőrség közben szűkszavú Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy a teherautót egy lengyelországi építkezésről lopták el. A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06