Terror
Terroristák Moszkvában, Szentpéterváron és Jekatyerinburgban is terveztek merényleteket
Az FSZB szerint idén negyvenkét terrorcselekményt hiúsítottak meg Oroszországban.
2016.12.13 11:57MTI
Fotó: Getty Images
Negyvenkét terrorcselekményt hiúsított meg Oroszországban a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) az idén - közölte Alekszandr Bortnyikov, a szolgálat igazgatója kedden az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság és Szövetségi Operatív Törzs moszkvai együttes ülésén.
Bortnyikov elmondta, hogy az egyre hatékonyabban alkalmazott megelőző intézkedéseknek köszönhetően terrortámadásokat más városok között Moszkvában, Szentpéterváron, Jekatyerinburgban és Nyizsnyij Novgorodban sikerült megakadályozni. A merényleteket egyebek között tömegközlekedési eszközökön és forgalmas helyeken szándékoztak elköveti "közelkülföldi" országok (egykori szovjet köztársaságok) állampolgárai.
Oroszországban idén 129 fegyverest, köztük 22 "bandavezért" öltek meg, valamint 898 "banditát" és cinkost tartóztattak le. Meggyilkolták az Iszlám Állam terrorszervezethez igazodó Kaukázusi Vilajet elnevezésű szervezet vezetőjét, és teljességgel felszámolták a Kabard-Balkár Köztársaság területén működő terrorszervezetek parancsnoki szintjét.
Bortnyikov szerint 2016-ban megduplázódott és elérte a 26 ezret a leleplezett szélsőséges weboldalak száma. A biztonsági szolgálatok több mint 2 ezer olyan személy bankszámláját zárolták, akit terrorizmussal összefüggő tevékenységgel gyanúsítottak meg. Az orosz biztonsági szolgálatok 86 személyt akadályoztak meg abban, hogy külföldre utazzanak, hogy ott terrorcsoportokhoz, így az Iszlám Államhoz csatlakozzanak, 34 tagtoborzót buktattak le, valamint 48 fegyver és pokolgépek előállításra használt műhelyt vagy laboratóriumot semmisítettek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


